Az árak

2019.10.28

A cikk elolvasása kb. 4 percet vesz igénybe. 

Nincsenek könnyű helyzetben a megrendelők egy-egy útépítési projekt megvalósítása során.  A megfelelő útépítő kivitelező kiválasztása igen sok kérdést vet fel. Legyen szó önkormányzatról, egy cégről, intézményről vagy magánszemélyről, minden esetben az optimális megoldás megtalálása és a kóklerek elkerülése a cél. Újabb cikksorozatunkkal ebben szeretnénk segíteni. Elsőként az árak mizériáját járjuk körül kicsit.


Azzal valószínűleg nem mondunk túl sok újdonságot, hogy minden építési, felújítási projekt során érdemes legalább 3 árajánlatot begyűjteni. Közbeszerzésnél, pályázatos beruházásoknál ez kötelező is, de olyan esetekben sem célszerű ezen spórolni az időnkkel, amikor saját forrásból történik a finanszírozás. A több opció segíti a munka értékének megbecslését, az ajánlott műszaki tartalmak összehasonlítását, az egységárak egymáshoz viszonyítását.

A megrendelő természetesen igyekszik minimalizálni a költségeit, de mi azt gondoljuk - mint minden másban is - inkább az ár-érték arányra figyeljünk, mintsem csak a kiadásokra. Számát sem tudjuk, hány olyan megkeresést kaptunk már, amikor az előző aszfaltozó csapat "munkáját" kellett valahogy helyrehoznunk. Láttunk már jó néhány meredek esetet a pár hét múlva kézzel fellapátolható burkolattól kezdve az út közepén kinövő fűcsomókig. Ezek a történetek akár megmosolyogtatók is lehetnek, de a megbízók általában nem fogják a hasukat a nevetéstől. 

Jó tanácsok útépítő partner választásához - 1. Az árak
Jó tanácsok útépítő partner választásához - 1. Az árak


Egy-egy útépítési projektnél a kecsegtetően olcsónak tűnő ajánlatok is sok millió forintos kiadást jelentenek, és ha ezt utána javítani kell, esetleg még vissza is bontani, az hatalmas veszteségeket tud okozni, hiszen a megrendelő végül a munka eredeti értékének többszörösét is kifizetheti. Ja és persze ezeknél a szélhámos cégeknél a garanciális javításokról álmodni sem érdemes; általában David Copperfieldet megszégyenítő ügyességgel képesek eltűnni, miután megkapták a pénzüket.

Nyilván józan ésszel kell vizsgálni az árajánlatokat ilyen szempontból. Az egységárakban tapasztalt pár száz forintos különbségekből még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket; de ha az egyik cég 2000 Ft-ért kínálja ugyanazt a műszaki tartalmat, amit a másik 4500-ért, a harmadik pedig 5200-ért vállal, ott már valami sántít. Azt kell megérteni, hogy ha egy munka lelkiismeretesen, kellő szakmai igényességgel x áron vállalható, akkor ezt senki nem tudja x/2 áron megoldani. Tehát ha mégis ilyen ajánlatot kapunk valakitől, akkor ezzel a vállalkozóval kapcsolatban három lehetőség áll fenn:

  • nem tud számolni,
  • feleannyi (lehetőleg lopott) anyagból, ilyen-olyan kölcsönzött (majd végül ki nem fizetett) gépekkel, a kocsma pultja mellől összeszedett napszámosokkal tervezi megcsinálni a munkát, 
  • annyira jótékony lélek, hogy a minőségi munkavégzéshez szükséges fennmaradó költségeket saját maga állja, hogy az ne a megbízót terhelje.

Persze könnyelműség lenne csak az árak alapján dönteni ilyen volumenű megrendelések sorsáról. Bár kétségtelenül ez az egyik legmeghatározóbb támpont a kiválasztás során, sok más szempontból is meg kell vizsgálni a munkáért versenyző cégeket. De erről majd egy következő cikkben...


Farkas Zsolt
ügyvezető
ALFÖLD ASZFALT KFT.