A térkövezés menete

2021.04.30

A cikk elolvasása kb. 8 percet vesz igénybe.

Az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a térkővel való térburkolás. Ez nem meglepő, hiszen ha számba vesszük az előnyeit, azt látjuk, hogy a térköves burkolat esztétikus, teherbíró, ellenáll a kopásnak és az időjárásnak, csúszásmentes, könnyen bontható és újrahasznosíthatósága miatt még környezetbarát is. Most pedig megnézzük, milyen lépések mentén zajlik a térkövezés, és a kivitelezés során szerintünk mikre érdemes odafigyelni.


1. Tervezés - előkészületek - kitűzés

Nagyon fontos, hogy kellőképpen átgondolt legyen a térkövezés. Tudnunk kell, pontosan hova fog kerülni és milyen funkciót fog betölteni a térköves burkolatunk. Rétegrend és anyagválasztás szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy egy óvodai járda vagy egy kamionbejáró fog készülni. Ezen kívül tisztában kell lennünk az esztétikai igényekkel, elképzelésekkel is, hiszen ebben a tekintetben is igen sok a lehetőség. Persze nagyobb beruházásoknál általában körültekintő tervezés, jó esetben kiviteli tervdokumentáció előzi meg a munkálatok elkezdését; magánszemélyek vagy kisebb volumenű projektek esetén ezek a feltételek nem biztos, hogy rendelkezésre állnak. A lényeg, hogy ne sajnáljuk az időt és az energiát a tervezési fázisra.

Az előkészületek során beszerezzük a szükséges anyagokat és biztosítjuk munkavégzésre alkalmas körülményeket a munkaterületen. Itt is érdemes előre gondolkodni. Hova lesznek deponálva az anyagok? Tudnak-e a terepen közlekedni a gépek, teherautók? Kell-e bontani valamit, és ha igen, mit kezdünk a törmelékkel? Sok kérdés merülhet fel a kivitelezés megkezdése előtt, ezekre érdemes időben megtalálni az optimális válaszokat.

A kitűzés már a kivitelező dolga, ilyenkor meghatározásra kerülnek a burkolat szegélyvonalai és a magasságok, szintek is. Fontos összevetni a terveket a már meglévő építmények adottságaival (pl. ajtónyílások, lépcsők, más burkolatokhoz való csatlakozás) és a terepviszonyokkal; nehogy utólag érkezzen a meglepetés egy ki nem nyíló bejárati ajtó képében. A kitűzés során nem árt, ha előkerül a vízmérték és az optikai szintező; de a legjobb az, ha ezeket alkalmazzuk is.

2. Földmunka

Azt, hogy milyen mélységben kell kiemelnünk a földet a térburkolat helyén, a tervezett rétegrend határozza meg. A terheléstől függően a pályaszerkezetünk vastagsága 35 cm és 50 cm között alakulhat, ennek megfelelően történik a földkitermelés is. A nagyját érdemes földmunkagépekre bízni, a földtükör csinosítását, profilozását már célszerű kézierővel elvégezni. A megfelelő vízelvezetés érdekében már a földtükörnek is fel kell vennie a tervezett burkolat lejtését. Az így kialakított földművet minimum 500 kg-os vibrációs hengerrel tömörítjük.

3. Szegélykövek beépítése

Érdemes a szegélyköveket még az alaprétegek feltöltése előtt beépíteni, így elkerülhető az tömörített rétegekben történő alapárok kiásása, ami többnyire csak kézi erővel megoldható és nem tartozik a legkönnyebb fizikai munkák közé. A szegélykőnek 10-15 cm vastagságú betonágyazatot készítünk, amihez földnedves betont használunk, minimum C12-es minőségben. Ebbe helyezzük a szegélykövet, majd a kitűzött vonalakhoz és magasságokhoz igazodva tökéletesen beállítjuk, végül két oldalról szintén földnedves betonnal támasztjuk. A szegélyezés fontos mozzanata a térkövezés munkálatainak, mivel ez fogja meghatározni a síkokat, a térkő kiosztást és a lejtéseket.

4. Fagyvédő és teherhordó rétegek

Ahogy az elnevezés is mutatja, az alaprétegek feladata, hogy megvédje a burkolatot a fagykároktól és átvegye, illetve tovább ossza a földmű felé a burkolatra érkező terhelést. Anyagválasztás tekintetében arra figyeljünk, hogy az alaprétegek ne tartalmazzanak szerves anyagokat, humuszt, agyagot. Általában zúzott követ, homokoskavicsot vagy más ömlesztett anyagot (pl. darált beton) alkalmazunk erre a célra. A rétegrendet célszerű úgy kialakítani, hogy alulra nagyobb szemcseméretű anyag kerüljön, és ahogy haladunk felfelé, úgy csökkentsük a szemcseméretet; ez a szerkezet biztosítja a legjobb teherelosztást. Legfelső alaprétegnek érdemes lehet Ckt soványbetont alkalmazni. Fontos, hogy az elterített anyagot lehetőleg több rétegben tömörítsük legalább 500 kg-os vibrációs hengerrel, így érhető el az optimális tömörség. Természetesen a burkolat síkjait az alaprétegek esetén is követnünk kell, a legfelső alapréteg szintjének egyenletesnek kell lennie és ± 1 cm-es pontossággal kell követnie a térburkolat végső síkját.

5. Ágyazat kialakítása

Az ágyazati réteg fogadja közvetlenül a térkövet. Kiemelten fontos, hogy az ágyazat minimum 2 cm és maximum 5 cm vastagságú legyen. Az ennél vékonyabb ágyazatba nem tud kellően befeküdni a térkő, a vastagabb réteg pedig idővel megsüllyedésekhez vezethet. Használhatunk 0/4-es homokot vagy 2/4-es zúzalékot; talán az utóbbi előnyösebb. Az ágyazati síkok kialakítására sokféle technológia létezik, a legelterjedtebb a vezető lécek vagy csövek lefektetése, amihez lehúzhatjuk az ágyazó anyagot. Azt ne felejtsük el, hogy a végső tömörítéskor a térkő burkolat magassága fél - egy centimétert is süllyedhet. Ennek tükrében kell meghatározni az ágyazati magasságot.

térkövezés
térkövezés

6. A térkő lerakása

Érdekes, hogy a térkövezés folyamatának leírásakor maga a térkő lerakása csak a hatodik pont a nyolc közül; ez jól szemlélteti az elsőre egyszerűnek tűnő munka összetettségét. A térkövek lerakásánál vegyük figyelembe a gyártói instrukciókat. Értelemszerűen az elképzelt minta szerint kell elhelyezni a térköveket. Esztétikai okokból javasolt keverni több raklapról a térköveket. Amennyire lehet, illesszük szorosan egymás mellé a térköveket, manapság már a legtöbb gyártó beépíti a távtartókat, így a szükséges fuga szélesség biztosított. Az esetleges méretbeli különbségek miatt érdemes méterenként zsinórral ellenőrizni az egyenletes fugavonalat, az elcsúszások ilyenkor még könnyedén korrigálhatók. Ahol nem lehet egész követ beilleszteni, ott méretre kell vágni. Ez történhet kőroppantóval, asztali vizesvágógéppel vagy akár egy kővágókorongos sarokcsiszolóval is.

7. Fugázás

A fugaanyag beékelődésével nyeri el a térkő a megfelelő oldaltartását és stabilitását. Erre a célra 0/2-es kvarchomokot szoktunk használni. Ennek a munkálatnak a kivitelezésére lehetőleg száraz, napos időt válasszunk. A fugázó anyagot elterítjük a térkő burkolaton és gondosan addig sepregetjük oda-vissza, amíg el nem telítődnek a fugák. Ehhez nagyjából 3-4 kg/m2 fugázó anyagra lesz szükség. A bevibrálás után az elterített kvarchomok bejut a fugák aljába, így többször meg kell ismételnünk a beseprést a végső forma eléréséhez. Sőt, érdemes pár héttel később is megismételni a beseprést, mert idővel ülepedni fog a fugaanyag.

8. Bevibrálás

A térkövezés utolsó mozzanata a térkőburkolat döngölése gumitalpas lapvibrátorral. Ehhez ne válasszunk túl nagy súlyú gépet, egy 80-120 kg-os lapvibrátor elegendő erre a célra. A vibrálást több irányban is végezzük el két-háromszoros járatszámmal. Ha a bevibrálás utáni ismételt besepréssel is elkészültünk, már csak meg kell takarítani a felületet és a térköves térburkolatunk teljes értékűen használatba vehető.

Bár így leírva és elolvasva viszonylag egyértelműnek tűnhet a történet, azért akad elég kihívás még így is a kivitelezés során, amik kellő tapasztalatot és felkészültséget igényelnek. Jut eszembe... az előkészületek leírásánál erre nem is tértem ki, de talán az egyik legsarkalatosabb lépés a megfelelő kivitelező megtalálása. Na ez viszont nagy kihívást tud jelenteni. Mondjuk Önnek nem annyira, mert most úgyis itt jár az oldalunkon. Pár kattintás és már fel is veheti a kapcsolatot egy megbízható, lelkiismeretes térkövező kivitelezővel. Micsoda szerencse! 😊


Farkas Zsolt
ügyvezető
ALFÖLD ASZFALT KFT.